Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Balaton-felvidék legnagyobb, évtizedek óta elhagyatottan álló zsinagógája megmenekülhet az összedőléstől – írja a Nekohn.
„Helybéli lakosok és alapítványok számos alkalommal próbálkoztak már kimozdítani a holtpontról az épület ügyét – talán most végre sikerül. Az alapítvány 80 ezer eurót gyűjtött, amelyből sikerült megvásárolni az épületet. A vásárlást valamivel több, mint egy év alatt sikerült tető alá hozni. A különböző hatósági engedélyek beszerzése miatt az adásvétel csak ez év februárban vált jogerőssé” – írja a Neokohn.
A portál hozzáteszi: a Jewish Heritage portálnak Kelemen Csaba, Budapesten élő mérnök és vállalkozó nyilatkozott, aki a magyarországi Maccabi sportklubnak is tagja. Az alapítvány többi tagja is Budapesten élő zsidó, s úgy kötődnek Kővágóörshöz, hogy házuk van a Balaton-felvidéken.”
Mint írják: „Kelemen szerint a zsinagóga felújítása 400 ezer euróba kerülhet, ami jelenlegi árfolyamon 146 millió forint. Azonban a felújítás még kezdeti stádiumában tart, jelenleg mérnökök készítenek egy előzetes tanulmányt. Művészettörténészeket és történészeket is bevontak már a munkákba”.
Az eredeti, teljes cikket ide kattintva olvashatják.
Címlapkép: szombat.org